1%

A példaképem egy idős parasztasszony. Igen sokat szenvedett. Végigdolgozta életét a földeken, és eltemette már majdnem egész családját. Férjét és testvéreit, fiát és keresztgyermekeit. Hogyan lehet élni ilyen nehéz lelki batyut cipelve?

Ő cipeli. Gyakran kimegy a temetőbe, ahol nagyon sok sírnál kell megállnia - aztán hazajön, mert sok még a dolog. Állatok, akiket el kell látnia; és emberek, akiket meg kell látogatnia - akik még élnek, és gondozásra, segítségre szorulnak.

Örülök, ha találkozhatom vele. Jobb lesz tőle a napom, de nemcsak a napom, hanem én magam is. Mert nem keserűség árad belőle, hanem nagyon finom derű. Ráncos arcából huncut szem sugároz. Panaszkodni még sohasem hallottam. Énekelni annál többet. Beteg szerettei ágyánál az énekből merített erőt - elsősorban önmagának, hogy aztán nekik is juttathasson belőle.

Élete - pontosabban az, ahogyan megéli életét - példa számomra. Annak példája, hogy mekkora erő van az Istenbe vetett bizalomban. Mekkora ereje van az ősöktől megörökölt hitnek, énekeknek, imádságnak, ha az hagyományból belső, személyes tulajdonná válik.

És ennek az öregasszonynak a derűje, szép szemeiben ott lakó elpusztíthatatlan vidámsága arra is példa, hogy az igazi, mély hit nem számon kéri Istenen a sorsát, hanem segítséget kér, hogy azt elhordozhassa. És ezt a segítséget nemcsak kéri, de biztosan meg is kapja.

Számomra névtelen szent ő. Ha elmegy majd innen, én fogom temetni, ahogyan fiát is, férjét is én temettem. És nehéz szívvel fogok tőle búcsúzni, mert nagy lesz a veszteségem.

Róla nem írnak könyveket, nem emlékeznek meg róla jeles emberek. De itt marad velem, és szemeinek emléke erősíteni fog, hogy bízzam abban az Istenben, akinek balkeze olykor súlyosan ránk nehezedhet, de jobb keze mindig megtart. Sohasem magyarázkodik, mert Isten, de sohasem hagy cserben, mert Isten.

Jézus gyakran beszél egy nagy, ünnepi asztalról, amikor Isten országáról beszél. Erről az asszonyról mindig ez az asztal jut eszembe. Ő itt a földön sohasem volt fontos személyiség, sohasem ültették főhelyre, magától meg tolakodott volna oda soha.

De tudom, hogy Isten másképpen mér, mint ez a világ. Számára a legfontosabb az emberi kapcsolatok minősége. Akik ezen a téren nagyot alkotnak, a legtöbbször névtelenek maradnak az ember világában, s az utolsó helyeken ülnek a földi asztaloknál.

De biztos vagyok abban, hogy odaát hallani fogják: "Barátom, ülj feljebb". Mert a kötődés, a kapcsolat, ha úgy tetszik a szeretet Istenének szemében ők - a szeretet névtelenjei - a legnagyobbak.

Kovácsné Tóth Márta
(elhangzott a Duna Televízió "Útkereső" c. műsorában)