1%

Hímezni tanulok. Éppen ideje már. Mert hogyan adjam át lányaimnak a rábaközi gyönyörűséges hímzett tulipánok, gránátalmák és madarak titkát, ha magam sem ismerem?

Mert igenis, kellenek a míves tárgyak. Kellenek a nehezen elkészülő, de nemes, és sokáig megmaradó dolgok - különösen ma, amikor minden arra sarkall, hogy minél előbb eldobjuk tárgyainkat, hogy újat vehessünk. Kellenek tárgyak, mely őrzik kezünk nyomát, melyek talán túlélnek bennünket. És ha kézbe veszik majd utódaink, eltöprenghetnek rajta: ki is volt az az asszony, aki őelőttük küszködött és örült ezen a földön. Ahogyan én is eltöprengek dédanyám keze nyoma felett. Őt magát sohasem láttam, csupán nagyanyám szavai szőtték bennem az emlékét. De mégis itt van velem, mert míves monogramját: S J - Samu Julianna - finoman beleszőtte egy gyönyörű asztalterítője sarkába.

Hímezni tanulok És amikor első virágaimat megmutattam tanítómesteremnek, az idős asszony nem szólt rá semmit - hanem felidézte a régi időket, mikor az iskolában a tanárnője - az aranykezű, de szigorú apáca a hímzésnek nem a színét osztályozta, hanem a visszáját. A színét meg sem nézte - hiszen ott lehet csalni egy kicsit. Lehet a tűvel úgy ügyeskedni, hogy minden hibátlannak látszódjék. Ha túl ritkák az öltések, utólag kipótolni. A görbét egyenesre ügyeskedni. De a visszáján csomók éktelenkednek, oda-vissza öltött ákom-bákom öltések, melyek mind a szép látszatért történtek.

S miközben az öltéseket próbálgattam, eszembe jutott, hogy a hitünk is valami hasonló: nem a színére, inkább a visszájára figyel. Vagy ahogy az apostol mondja: Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. A világ szőttesét látva a hit számára nem annyira a színe a fontos, hanem az az isteni kéz, amely a visszáját eldolgozza. Nem tudjuk, hogyan teszi. Kezének mozdulatát, amellyel rendel egyének és népek sorsa felől, ki nem számíthatjuk. De szívéről - Betlehem jászola és a Golgota fája óta - tudhatunk. Elég azt tudnunk, hogy azt az ismeretlen kezet ez a szív mozdítja.

És tudhatjuk azt is, hogy ha egyszer majd mi is bemutatjuk életünk szőttesét az örök Mesternek, munkánknak nem a színére, inkább a visszájára lesz igazán kíváncsi. Szívünk szándékaira, indulataira, melyeket igyekeztünk elrejteni a világ elől - talán önmagunk előtt is titkolunk - de mégis ott lüktettek mondatainkban és tetteinkben.

Mert tudjuk az Írásból, hogy az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de Isten azt nézi, ami a szívben van. Nem a színére, inkább a visszájára figyel.

Van egy gyönyörű terítőm. Mestermunka. A nehéz kéziszőttes vászonra az értő kéz úgy hímezte, a mintát, hogy szinte nem különböztethető meg a színétől a visszája. Egyformán szép mindkettő, egyformán használható.

Az önvizsgálatra adott időben, az Isten előtti csendben talán jobban érezhető, hogy sokszor mennyire más életünk színe és fonákja. De éppen itt, ebben a bensőséges csendben kérhetjük őszintén Istentől, hogy segítse megigazítani életünk fonákját is, a láthatatlant és sokszor használhatatlant. Krisztus áldozatának erejével tisztítsa meg a szívünket, hogy szavaink és tetteink visszája is igaz legyen. Hogy azok ne elszakítsanak egymástól, hanem összekössenek egymással.

Kovácsné Tóth Márta
(elhangzott a Duna Televízió "Útkereső" c. műsorában)