1%

Kegyelem néktek, és békesség, Istentől, a mi Atyánktól, és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól. Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet az igehirdetés alapigéjét, úgy, amint azt megírva találjuk Pál apostol Thesszalonikaiakhoz írt 2. levele 3. fejezetében, az első 5 versben, a következőképpen:

"És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Ur igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendeltünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára. Ámen.

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim itt, a vönöcki evangélikus templomban, és a rádiókészülékek mellett határainkon innen és túl!

Honnan jön az erő, amely megtart és végigvisz az úton? Az az erő, amely végig elvisz. Amely nemcsak a kezdés lendületét biztosítja, hanem elegendő erőt ad a befejezéshez is. Az erő, amely átsegít a hegyeken, amiket a világ rak torlaszul elénk irigységekből, sértettségekből, dühökből. Az erő, amely átemel a szakadékokon, amiket magunk vájunk: irigységünkkel, sértettségünkkel, dühünkkel; két kezünkkel magunk vájunk a lelkünkben. Honnan jön az erő, amely segít nagy kérdéseinkkel szembenézni? Az erő, amely megóv a mindentudás gőgjétől, vagy az okosság fáradt legyintésétől. Honnan jön az erő az elhagyottság és becsapottság érzésének, a betegség és öregség tehetetlenségének, a halál félelmének elbírásához? Honnan jön az erő a siker derűs és alázatos elviseléséhez? Honnan jön az erő, amely veszteségeink, gyászaink gödréből a napvilágra húz, megint járni, örülni tanít? Honnan jön az erő örömeink szétosztásához, tehát megszaporításához?

Egy asszonnyal beszélgettem nemrégiben. Még csak 63 éves, de munkaképessége betegségei miatt nagyon korlátozott. Négy gyermeke van, de mind messzire kerültek, nagyon elfoglaltak is - csak ritkán találkoznak. Unokáihoz sincs igazán türelme, bármennyire szívesen gyönyörködne bennük: fárasztja már a lármájuk, és bosszantja a testének tehetetlensége is: nem bírja már a kisgyermekek tempóját. Azt mondja: "Templomos asszony vagyok, de bizony sokat morogtam magamban ezek miatt Isten ellen. Úgy éreztem, szebb öregséget érdemeltem volna, nem ilyen nyavalyásat és nyavalygósat. Dühített minden tévé-reklám, ahol egészségtől kicsattanó, pirospozsgás és fehérhajú idős párokat mutogattak, gőzölgő levesek és csupa siker gyerekek társaságában. Mintha csak az én bosszantásomra találták volna ki ezeket, hogy naponta szemembe vágják elesettségemet és elégedetlenségemet.

Tudtam, persze hogy tudtam azt is, hogy ezzel a békétlenségemmel csak elriasztom gyermekeimet és unokáimat a hittől. Pedig mennyire szeretném ha rátalálnának Istenre Egyik fiam és menyem kárörömmel szóvá is tette néha, hogy lám, a sokat emlegetett Krisztus-hit csak ennyire jó. Sokat szenvedtem ettől is, és vártam valamilyen megszabadítást.

És valóban úgy van, hogy a hosszasan zörgetőnek megnyittatik. Mert megtaláltam a békességre nyíló kaput. A szülőfalumban, egy rokonom temetésén. Az öreg pap nagyon egyszerű szavakkal beszélt a ravatalnál arról, hogy a hit békessége, miként a végső nyugalom is, csak küzdelemben adatik meg az embernek. Meg kell birkózni érte lelkünk sötét árnyaival. Ha csak várjuk a békét, az elkerül bennünket. Meg kell küzdenünk érte... És azt is mondta, hogy a hívő nyugalma a bokszolóé, akiről csorog ugyan a veríték, de látja az ellenfelet, és tudja, hogy győzhet felette. Hogy a hívő békessége a futóé, aki kapkodja ugyan a levegőt, de látja a célt maga előtt.

Őt hallgatva értettem meg - tette hozzá az asszony -, hogy az a nagy megerősítés, amire annyira vártam, apró, mindennapi megerősödésekből áll. Hogy küzdhetek a békétlenségem ellen Isten erejével és az imádság kardjával. Hogy nemcsak akkor vagyok hasznos a családomnak, ha ételt teszek az asztalra, vagy mosok rájuk, hanem akkor is, ha imádkozom értük. Ha kopogtatok értük a mennyek ajtaján.

A testem beteg és gyenge, elkoptam időnap előtt. De ha a lelkem most erős és békés tud maradni, nagy szolgálatot tehetek a gyermekeimnek. Talán nagyobbat, mint eddig, egész életemben.

"Imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje" - kéri az apostol. Figyeljük meg: nem egyszerűen azt kéri, hogy az ige terjedéséért imádkozzanak a fiatal thesszalonikai gyülekezetben. Azt kéri, hogy értük, az evangélium szolgáiért könyörögjenek. Hogy őket is átjárja az általuk hirdetett örömhír ereje. Hogy ők is meg tudjanak küzdeni a farkasokkal odakint a világban, és meg tudjanak küzdeni saját sárkányaikkal itt bent, a lélek mélyén. Hogy őket is melengesse az örömhír melege, ha gonosz szelek fújnak. Hogy ki ne égjenek, miközben a tüzet viszik. Hogy el ne tántorodjanak, miközben másokat erősítenek. Hogy ne csak mutassák az utat, hanem maguk is végig tudjanak menni az úton.

Imádkozzatok értünk, testvéreim, mert szükségünk van erre! Erősít, ha tudjuk, hogy gondoltok ránk. Hogy megadassék nekünk is a bokszoló nyugalma és a futó békessége.

Ismertetek egy levelet, amely megérteti, hogy az Ige szolgájának miért annyira fontos, hogy könyörögjenek érte. A beszámolót a Győr melletti Tényőn született, és közel 50 éve Indiában szolgáló szalézi szerzetes, Varga Bertalan írta paptársának 1983-ban. Egyetlen vagyona egy kerékpár volt, amellyel a magyarországnyi nagyságú missziós területét járta. Így ír: "Már 47 éve vagyok Indiában. Még írok magyarul, de beszélni már nem tudnék, mert a magyar szavak alig jönnek az ajkamra. Inkább idegen szavak jönnek, amelyeket naponta használok, leginkább a hindi.

Levele felidézte bennem a szép magyar tavaszt. Itt tavasz nincs, virágos mező sincs. Itt ez a legrosszabb és legnehezebb időszak. Minden kiszárad... Csak a nagy fák zöldek, a cserjék...elfonnyadnak. Ilyenek az emberek is, szárazak, virágtalanok. Én csak élek, s teszek, amit tudok, de már érzem, hogy nem sokáig mehetek. Még megyek a kerékpáron...., de már nehéz, fárasztó. Sok munka volna, de az én időm már elmúlt - megkezdtem a 78-dik évemet. Csak imát kérek, hogy el ne csüggedjek egészen, hogy kitartsak mindvégig az Úr Jézus mellett.

Nem felejtettem el hazámat. Nem tudtam visszatérni egyszer sem, pedig szerettem volna viszontlátni csak egyszer is... De szépek is voltak a pilisi hegyek! Dunántúl, a Duna... Ez már mind elmúlt, és nem jön vissza többé... Imáit kérem, hogy az Ur Jézus legyen irgalmas szegény lelkemnek, ha számadásra hív." írja az öreg hittérítő.

Igen, könyörögjetek értünk és magatokért, hogy a föld sója ízét ne veszítse, hogy a lélek mélyén gyújtott lámpás ki ne aludjék. Hogy a száraz és virágtalan emberek valahogyan életre kapjanak - itt közöttünk is.

"Imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje." De ne csak széltében, ahogyan terjedt Jeruzsálemtől Rómáig, aztán Esztergomig és tovább és a székely hegyekig. Ne csak széltében terjedjen Wittembergtől Sárvárig, Kassáig, vagy Brassóig és a Barcaságig. Ne csak Európától Indiáig, Kínáig és Afrikáig jusson el; vagy éppenséggel visszafelé: az alázatot ismerő Indiától a hitehagyott Európáig. De terjedjen az Élet igéje a lélek mélységében is, verjen mély gyökeret bennünk, hogy gyümölcsözni is tudjon.

Az Öröm üzenete győzze le ellenségeit: a sötétség és a pusztítás lovagjait. Ahogyan mégiscsak legyőzte a Nérókat, a Batu kánokat és a Szulejmánokat, a Hitlereket és a Sztálinokat. De győzze le a belső sötétséget is bennünk, az Istennel való meghasonlottságot, a hitehagyottságot, a magamba fordulást, a gőgöt, a csüggedést. Hogy jobb emberek legyünk, ne csak az utcai találkozások alkalmával, hanem a konyhában és a gyerekszobában is, a munkaasztal mellett és az istállóban is. Mert meg van írva: "Az igaz törődik még állatának kívánságával is, de a bűnösnek még az irgalma is kegyetlen."

Terjedjen az Istenfiú Szava, aki istállóban született, aki a szegény ács házában nevelkedett, aki otthontalanul kóborolt, akit a keresztre kiszögeztek. Terjedjen, mert erőt tud adni a munkanélkülinek a mégis-kitartáshoz, a kuporgató, napjait és pénzét számlálgató nyugdíjasnak a mégis-örömhöz, az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a vajdasági szorongatott magyarnak a mégis-magyarsághoz, a megmaradáshoz. Mert ahogyan erőt és tartást adott Mikszáth vagy Móra, Nyírő József vagy Tamási Áron szegényeinek, erőt és tartást tud adni a maiaknak is.

Isten hűsége megerősít. Megőriz, ha hűségét nem pusztán a jósor-sunkban kérjük számon, hanem egyszülött Fiának keresztjében ismerjük fel. Mert ott láthatjuk meg, hogy Isten nemcsak életünk magaslatain van velünk, hanem a porban, a bűnben, a halál végső árvaságában, a gödörben is velünk van. Az evangélium, ez a furcsa mennyei üzenet, azt is tudatja velünk, hogy mielőtt az Atyával egylényegű Fiú emberként szólni kezdett hozzánk, maga is évtizedekig tanulta, mi az: embernek lenni. Gyalulta a fát naponként a poros műhelyben. Mi nagyra neveljük a gyermekeinket, de Isten az övét kicsinyre.

De Pál nemcsak Isten hűségében bízik. Bizalma van a thesszaloni-kaiakban is. Mert Isten hűsége az embert is megbízhatóvá teszi. Nem varázsütésre, nem máról-holnapra, könnyedén, de lassan hajlítja az embert, ahogyan megformálta Pál ragaszkodását is. Erre a mennyek által formált földi hűségre olyan példát igyekeztem találni a mai rádiós igehirdetésben, amely közös múltunk miatt egyaránt szól a Kemenesaljához és a Barcasághoz, az alföldek, a mezőségek, a Kárpátok magyarjaihoz.

Zágoni Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk apródja írja kedves nénjének utolsó levelében: "Akik ebben az országban az öreg Rákóczival jöttünk, azok közül csak én maradtam. Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt, és vagyon mindnyájunkkal. Egész prédikációt csinálhatnék a siralom völgyében levő, változó életünkről... Mit rendel az Úr felőlem? Az ő kezében vagyok. Hanem azt tudom, hogy a pornak porrá kell lenni...

Az első levelemet amidőn nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, ezt pedig hatvankilencedikben írom. Ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit a haszontalan bujdosásban töltöttem. A haszontalant nem kellett volna mondanom: mert az Isten rendelésiben nincs haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségére rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvösségünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratjánál. Kérjük az üdvösséges életet, a jó halált, és az üdvösséget. És azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól."

Valóban nem kellett volna haszontalanságra gondolnia. 52 éven át élte a bujdosók életét, mert szerette az ő Rákócziját. Hűsége hűségre tanít. És leveleiben a hazavágyódás halk fájdalma mellett ott bujkál pajkosság, a gyengédség, a derű. Megmutatván nekünk azt is, milyen lehet a lélek, ha Krisztus állhatatossága megerősíti.

Korunk azt sugallja, hogy gépeinkkel uraljuk a földet. Bizonyos mértékig ez igaz is. Én magam is örülök annak, ha gyermekemet a modern eszközökkel, minél kevesebb fájdalommal tudják meggyógyítani. De lelkészként, a keresztelések, az esketések, a temetések között élve, a születés, a szerelem, a halál csarnokaiban levett cipővel járva, mégiscsak tudom, és másoknál talán erősebben tudom, hogy valójában mégsem urai, hanem vándorai vagyunk a földnek. A legerősebb kőházban is csupán sátorlakók vagyunk. De az Ige megtanít arra, hogy "ha földi sátorunk összeomlik is, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk."

És járhatjuk vándorlásunk esztendeit, azzal a reménnyel és erővel, ami a Krisztus követeként vándorló apostolé is volt:

"meg vagyok győződve arról, hogy sem halál, sem élet,
sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők,
sem hatalmak, sem magasság, sem mélység,
sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket
az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban,
a mi Urunkban. ÁMEN.

Imádkozzunk a zsoltáríróval: "Uram, szereteted az égig ér,
hűséged a fellegekig.
Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek,
ítéleteid, mint a nagy mélység.
Embert és állatot te tartasz meg, Uram."
(36. zsoltár)